Szerencsére érintetlen marad minden évben, tavasszal, a tél nyomán ragadós, nyúlós sár védi az arra tévedő kíváncsiskodóktól a földön fészkelő szárnyas lakókat.
A forró nyár felszárít és kiéget mindent, de itt, a sziken, a különleges fauna mindig él.
Él, és csodákat kínál a kíváncsi szemnek.
Virágok mindenütt, pirinyók, megbúvók, de színűkkel mégis ragyogók.
Sárgák, fehérek, lilák. A kerti növények vadon termő ősei ők.
Még előző kutyánkkal, gyönyörű ír szetterrel lányunkkal fedeztük fel a tájat, aki, ha az útra rákanyarodtunk a kocsival, hatalmas izgalommal ugrott fel, és a boldog lihegést abba sem hagyta, amíg ki nem ugorhatott az autóból.
A Gézengúzok eddig még nem voltak itt, egyszer, kicsi korában Bencét elhoztam,
Boszi nélkül, aki akkor még behívhatatlan volt, de a kis szerelmes vizslakutyus állandóan pöttöm társát kereste, és nemigazán élvezte a természet csodáján feltáruló szabadságot.
Bezzeg most..! Mámorosan rohangáltak, messzire elfutottak egy-egy szag csapásán, de szinte mindig együtt.
Ahol magas volt a fű, Bence rohant el, és boldog vigyorral hozta Boszinak az emlékeket - aki az útról ismét két lábon volt kénytelen utánanézni eltűnt társának..
A nyári záport megúsztuk, az idei nyár gyakori 40 fokos melegét is,
és végre két elfáradt (vagy úgy tűnő) kutyával indultunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A képekre kattintva nagyobb felbontásban is nézhetők