mert a család négylábú tagjai néhány röpke pillanat alatt szétszéledtek,
Bence két lábon ugrált a kerítés előtt, és mutogatta orrával a reteszt,
amit szerinte azonnal ki kell nyitnom,
mert ez a fájdalmas rab-élet itt, a kertben, elviselhetetlen,
és odakint, ahol az utca megtelt gyerekekkel, autókkal, és vidám nevetéssel, sokkal, sokkal jobb... az igazi kutyaélet a kerítésen kívül kezdődik.
Boszi, mint az árnyéka rohant utána, csöpp lábai össze-vissza kalimpáltak a levegőben, amint derekasan igyekezett lépést tartani fürge barátjával.
Kevés sikerrel, persze.
Az utcán gyerekek szaladnak, kezükben csodaszép sárkány, mindegyiken más madár rajza, és kitartóan küszködnek a lágy fuvallattal, hátha felkapja a szellő a légi pompát,
és repül a madár, fent, magasban.
A madár azonban épp csak nekilódul, aztán lepottyan, de ez Boszinak elegendő ok arra, hogy barátját elhagyva a gyerekek után iramodjon, és éktelenül ugassa azt a valamit, ami a kezükben van, és amit még sosem látott, de felettébb gyanús jószágnak tűnik...
Műsorát harsány kacagás kíséri, természetesen.
A másik legfontosabb program kutyáinknak Muki.
Muki, a terrier, aki a sarki házban lakik, és épp olyan, mint az egyik telefontársaság hajdani reklámfigurája: barna, fehér foltos, gyors, és huncut.
Játékuk a következő: Muki a kerítésen belül rohan
(az utcafront úgy 60 méter) Bence és Boszi kívül, a kerítés mellett lohol, vele párhuzamosan.
Amikor a sarokra érnek, Bence és Muki szót váltanak, sarkon perdülnek, és uzsgyi, vissza a kiindulópontra, teljes erőből rohanás, ugatás, aztán fordulunk, és kezdődik a móka elölről.
Boszi lába hamar elfárad, de a hangja visítósabb, mint valaha, ha Muki egy pillanatra eltűnik, egy gumijáték sípoló hangját utánozva visong befelé a kerítés lábazatának dőlve és követeli vissza a havert.
Újra! Újra! Újra!
Muki hamarosan ismét visszatér (talán ivott egy kortyot) és folytatódik a műsor.
Bence már képtelen becsukni a száját, teljes erejéből liheg, szája habzik, de fut tovább, rendületlen.
A mutatványt nagy derültség követi, mondanom sem kell.
Visszabandukolok a kertbe, és lepihenek.
Számomra a pihenés a kert, kutyáim számára a haverok, a futás.
Én már csak ilyen vagyok.
Egy idő után hazarohannak, isznak egy keveset, és folytatják a játékot.
Húsvét lévén minden kertből kapnak valamit - jókora csonttal tér vissza Boszi, egy kis sonka, valami nyalánkság, jut bőven nekik is mindenből, mert hát, persze az utca kedvence a két gézengúz, vagy inkább, ahogyan a szomszéd bácsi hívja őket: a két hulligán...
Mindeközben Marcipán, aki az éjszakát valahol a szabadban töltötte, és reggel hétkor hazatérve evés után azonnal elalszik a fáradtságtól, békésen szundít valami jó kis csendes helyen - minden bizonnyal a legkényelmesebb helyen, ahova én is szívesen letelepednék, ha már nem lenne foglalt...
Ő már így marad. Április 22-én volt 7 éves.
