Marcipán udvarlója

Segítség!
Marcipánhoz lovag érkezett!
Már néhány alkalommal hallottam egy cicát nyávogni, valahol a szomszéd kertnek nevezett bozótosban.
De sosem jött elő, pedig hívtam, többször is.
Vasárnap hajnalban Boszi izgatottan állt az ajtó előtt, gondoltam, sürgős dolga akadt, kiengedtem a házból.
Bence rohant utána, és a kertkapuban vad ugatásba kezdtek.
Hajnali ötkor.
Népszerűek lehetünk a szomszédok körében...
Mivel sehogy sem csillapodott az izgalom, kiballagtam,
csak úgy, pizsamában, megnézni, mi a csuda hevítette fel őket ennyire.
Marcipán jelent meg a szembeni kertből, settenkedve, és utána, őt követve egy nagyon sovány, szürke cirmos cica.
Együtt, ketten.
Boszi nem bírt magával, szaglászva rohangált körbe-körbe az új jövevény láttán,
de a cicák, ahogy jöttek, úgy tűntek el, át a kerítésen.
Minthogy a vasárnapi program még mindig, sőt, egyre inkább a kerti dzsungel átláthatóvá tétele volt, míg dolgoztunk a rom eltakarításon,
Ricsivel, a "már majdnem kertész" segítőnkkel,
a cica többször is feltűnt,
és nyávogott, csak nyávogott, és nyávogott, egyre követelőzőbben.
Ricsi felismerte benne az egyik szomszéd kandúrját, aki, most úgy tűnik, itt nálunk, az utca végén talált barátra Marcipán személyében - akiről annyit mindenképpen tudni kell, hogy ki nem állhatta eddig a macsekokat.
Őt most elfogadta, és mivel a nap nagy részét szokás szerint alvással töltötte a házban,  haverját, aki ezt jó hangosan nehezményezte, ezalatt a nyakunkba sózta.
Egész nap ott téblábolt körülöttünk, és folyamatosan nyirvákolt.
Gondoltam, éhes.
Jól gondoltam.
Kapott kaját.
Megette.
Tovább nyirvákolt.
Megint adtam neki. Azt is megette.
Nyirvákolás maradt.
Elég érdekes volt egész nap hallgatni...
Amint Marcipán hajlandó volt előbújni hálóhelyéről,
a cica azonnal mellészegődött, és együtt folytatták útjukat.
Aztán odajöttek hozzám - talán Marcipán be akarta mutatni...

Azóta se értem a dolgot : Marcipán ivartalanított kandúr, de, ez a tény ezt a kis fiatal kandúrfit egyáltalán nem zavarta, ő eldöntötte, hogy feleségül veszi:

(remélem,  a cicák megbocsátják majd, hogy  magánéletüket közszemlére teszem, az olvasók pedig azt, hogy a felvétel igencsak kezdetleges, de amikor bekapcsoltam a gépet, nem számítottam rá, mi fog következni..)

A virágágyás elhervadt virágait, úgy látom, ideje levágni, ezt mihamarabb meg is teszem!

Magyar dinnye! Végre itt van!

A dinnye mindenki kedvence.

Szó szerint: az állatsereglet is, az embercsaládtagok is imádják.
Kedvezményezett helyzetünk: Tündérkerthez egy dinnyeföld mellett vezet az út.
Ott mosolyognak a gyönyörű, mélyzöld, ingerlő gömböcskék,
együtt a vadmalac-csíkos hosszúkás óriásokkal, és a mézédes sárga, vagy belül zöld gömböcskékkel hosszan, hosszan, amerre ellát a szem.
Gondos kezek minden évben újra és újra ültetik, gyomlálják, és öntözik, vég nélkül.
A hely változik legfeljebb, a vetésforgó függvényében.
Lesem útközben tavasz óta, ahogy gyarapszik a termés, és várom a tábla jelzését: dinnye!
Végre, idén ismét beérett!

Egy csíkos és egy sárga azonnal a kocsiba került, válogatni sem kellett,
eddig mindig finom dinnye volt az árusnál, és robogtunk tovább.

Imádok dinnyeföldön vásárolni.
Van egy külön bája, valami, ami egészen más, mintha a boltban venném meg.
Valami természetközeli.

Megérkezve a kertbe azonnal felvágtam.
Mit felvágtam - hasadt magától: megmutatva omlós vérpiros színét, üde illatával elbódítva.
Tuti édes dinnye!
Behűtöttem - egy részét, és amúgy napmelegen neki a föld mézédes csodájának,
ami így, napsütötten, annyira finom,
íze semmihez sem hasonlítható: Földanya csodája, és ajándéka,
amit a magyar föld és nap tesz oly édessé, és ízletessé, ropogóssá.

Jutott belőle mindenkinek, Baltazár teknősnek is, aki rajong érte....

Baltazár hátán a légy csak lesi, hátha jut neki is valami a csemegéből.. 

Elárulom: a hatalmas dinnyeszelet az utolsó cseppig elfogyott, a légy segítsége nélkül is...

Marcipán újra itthon

A kertkapuban várt.
Pontosabban a kapu előtt.
Mióta üldögélt ott, nem tudom, de mire a kocsival odaértünk,
már amúgy cicamódra, farkát maga alá gömbölyítve,
figyelmesen leste, hogy mi történik.

Amikor a kocsiból kiszálltam, és felé indultam, felugrott,
és teljes hangerővel közölte: EEEEEEEEeeeee!!

Ez Marcipán nyelven annyit jelent: Éhen halok ...!

Nem jött oda, nem hízelgett, rohant a terasz felé.
Rohant egy gyönyörű, csinos, "Garfieldnek nyoma sincs" alkatú ezüst-fehér cica. Elszántan.
Most aztán belakok!
Így is lett.
Láthatóan klassz kis pihe-puha cicahelye volt azért neki a ládán,
Jutka gondoskodása nyomán, de nem volt otthon a gazdi,
akit szekálni lehet, akin basáskodni lehet,
és akit elolvasztani lehet a szokásos cica trükkökkel: hízelgés, doromb végtelenségig, bökdösés, és érdes cica puszik tömege.

A kertben egy pocok tetem és két egér hulla jelezte: Marcipán cica ügyködött éjjelente.

Most már minden helyreállt: az alattvalók összegyűltek, és őt szolgálják..

Hétfőn hajnalban rendben hazaértünk Budapestre, úgy, ahogyan eddig mindig.

A kalandnak vége - legalábbis péntekig.

Marcipán cica kényszerszabadságon

Tikkasztó, 39 fokos hétvégénk után csak hétfőn hajnalban készültünk hazajönni.
Baltazár kis kerti paradicsomában maradt, kedves szomszédunk, Judit őrző szárnyai alatt.
Kaját, vizet kap, és élvezheti, hogy most eljött az ő ideje: 35 fok van, éjjelre is csak úgy 20 fok köré hűl le.
Ideális teknős időjárás!

Reggel 5 órakor indulás, 4 órakor felkelni, kávé, szokásos reggeli rituálék, csomagok, kaja a kocsiba, na meg persze az "állatkert" szőrös tagjai: Bence, Boszi és Marcipán.
Ahogy ez minden hétvége után történni szokott.

Marcipán hajnalban hangos miákolással megérkezett valahonnan
(azt, hogy az éjszakákat hol tölti szépséges kandúrom, még nem derült ki az elmúlt 7 évben..)
jelezvén, hogy most aztán az éh-halál küszöbén tart éppen, és szokásos cica szertartással dörgölődzött mindennek, ami a házban található, legfőképpen a lábszáramnak, és kajás tálat tartó kezemnek.
Nagy igyekezetében még a tányért is kiveri időnként a kezemből..
Erre, persze méltatlankodás a válasz részemről.
Miután telerakta korgó pocakját, általában leheveredik a közelben.

De most nem.

Kiálltam a kocsival, a két kutyus már bent ült.
Bence, ha a kulcsot meglátja a kezemben, rohan a kocsihoz,
és toporog, hogy minél előbb elfoglalhassa a fő helyet,
a Wagon R csomagtartójában, amit most már egyedül bitorol,
mert szívós munkával Boszit kiutálta maga mellől..
Az eredeti elképzelés szerint ketten utaztak volna hátul.
Ehelyett Boszi (sajnos) mindenhol utazik, Bence elégedetten terpeszkedik a csomagtartóban,
amit - úgy tűnik második, vagy harmadik, vagy ki tudja hányadik lakásának tart.
Szóval a csapat várakozott a helyén, a cica a bezárt kert kapujából leskelődött, mi történik, aztán egyszer csak eltűnt.

Szólongattam, de sehonnan semmi reagálás.

20 percig hívogattam, halkan, persze, hiszen a móka idején mindössze hajnali 5 óra volt, és a szomszédban még javában aludtak, de mindhiába.

Elbújt, valahová, és valószínűleg kuncog magában...

Tekintettel arra, hogy munkanap lévén időben meg kellett jelennem a munkahelyemen, kénytelen döntésre szántam el magam: a házból a teljes cica kaja készletet + tányért kitettem a terasz asztalra, és elindultunk a kis huncut nélkül.

5 napig majd csak lesz valahogyan, egyszer csak előkerül, ha megunja a bujkálást, és valaki ad neki enni..
Azóta a telefonszámlám szépen megugrott: hívom a lentieket: látták-e a kis csavargót?
Persze, hétfő estére előkerült, és jön is mindig, ha etetésre hívják..
Ebben a melegben nem lehet ételt kint hagyni: annyit eszik,
amennyit egyszerre képes felfalni,
mostanra, csütörtökre, már nagyobb térfogatú gyomrot fejlesztett,
úgy tűnik, mert Judit elmesélése alapján egyre több kaját képes egyszerre begyömöszölni magába.
Már látom, ahogyan Garfield méreteit megközelítő cicám helyett egy gyönyörű, daliás kandúr fogad majd minket pénteken...
Valószínűleg nagy méltatlankodással - amiért (szerinte) ott hagytam egyedül, és semmi fincsi helyen kucorgás, semmi dédelgetés, semmi csemege..

Persze, találhat magának elbújós helyet bőven a kertben, 

egeret, pockot is  is a frissen learatott szomszéd búzatáblán, 

 ihat a tavacskából, mint egy igazi, vad oroszlán..

de azért majd meglátjuk, ez a nagy szabadság mennyire tetszett neki...
(folytatás következik..)

Szerelmetes tündérrózsák

 Gyermekkoromban a Margitsziget japánkertje elbűvölt. Csodáltam a vízesést, a vízen lebegő tündérrózsákat, az aranyhalakat. 

Akkor még nem nyílt ki szemem a többi növényre, a kert elrendezésére, a varázslat így is teljes volt.

A varázslat azóta is tart. 

Amikor 5 éve lehetőség (és hely) adódott, hogy saját kis tavacskát építsünk,
a leendő tó helye még ki sem volt ásva, már vödrökkel volt teli a kert, és minden vödörben lapult egy-egy vízi növény.

 

A tavat épp csak töltöttük fel, a növények már belekerültek. 

Azóta - ahogyan az apró élőlények folyamatosan birtokba veszik  az új életteret, úgy bővül a növényvilág is.

Trópusi kék tavirózsa

 Minden nap új rózsa nyílik, tárja ki gyönyörűséges szirmait a fénynek, és bukik le a víz alá álomba szenderülve. 

Hiszem, hogy a tündérrózsák valóban a tündérvilággal kötnek össze bennünket. 

 

Törékeny szépségük egy másik dimenzióból eredezik.

 

Köszöntöm őket, és köszöntenek, ha reggel felébredek. 

Víz és varázslat...

Felújítás - megújítás

Eljött a várva várt "nagy"  nyári szabadság ideje.
2 hét csak pihenés, öröm, lustálkodás..
Mindez ebben az évben egy kicsit  másként alakult: Tündérkerti kis lakunk tetőtere a télen annyira beázott, hogy nagy elszánással nekiláttunk a felújításnak: tetőcsere még télen, most nyáron mennyezet burkolás, festés, tapétázás, mázolás.
Pihenés, de másképp, öröm, de másfajta, no és a lustálkodás csak egyetlen napra jött össze, de akkor sikerült a 24 órából úgy 18 órát aludni, szinte egyfolytában.
Napokig a lakótér használhatatlan volt, a szerencsére nagyon kevés bútort a teraszra,
és a konyhába tettük ki - ettől szinte csak egy-egy keskeny csapás lett járható a házban.

Bence és Boszi kizárva, mert a felfordulásban már csak ők kellenek láb alá..!

Szenvedtek. 

Mind a ketten.

Itt ez a sok ember - aki mind  dolgozik, aztán meg akik csak úgy eljönnek, megnézni, hogy: Na mi újság, hogy haladtok?.. és ennek ellenére velük senki sem foglalkozik.
Nagy csapás ez egy érzékeny kutyaléleknek!
Én mindeközben mázoltam a fafelületeket, befejeztem az 5 éve húzódó nemszeretem munkákat, és hálás voltam azért, hogy a régi kertrészben ott áll ici-pici faházunk, és éjszakára oda elvonulhatok.
Semmi sitt, semmi festékvödör, nincs ecset, sem ragasztó.
Bence hűségesen követett, Boszi úgy döntött, a kertben alszik a padon.
Ott nyugalom van.
Olyan fáradt volt, hogy - ahogyan eddig mindig tette, még ugatásra sem jutott ereje.
Csak aludt, egész éjjel.
Így aztán a környéken mindenki tudott pihenni.

A felfordulásban egyetlen lény volt, aki ebből szinte semmit sem érzékelt: természetesen Marcipán, a cica.

Macska filozófia szerint: légy ott békés, és helyezd magad kényelembe, ahol vagy, ne zavarjon semmi.

Hát őt aztán semmi sem zavarta!.

Június végére elkészültünk, még az apró szépítgetések is, minden megtalálta a helyét a házban, és lenyugodtak az állatok is.
Új rend lett, gyönyörű.
A kert is megújul, segítség érkezett, és nekiláttunk az itt-ott dzsungellé vált kertrészletek kitisztításának.
Hirtelen kivilágosodott az előkert, bejut a fény oda, ahol eddig árnyék volt, élvezem az új rendet, és már töröm a fejem, a megújult kertrészben milyen virágok virítsanak majd.
Mától folytatódik a megszokott rend: elkezdődnek a "munkás hétköznapok" - vagy pontosabban folytatódik a munka,  csak a helyszín változik.