Boszi és a mocsári teknős

Kicsi korom óta szeretem és csodálom a teknősöket.
Számomra ők egy régen letűnt világ itt maradt őslényei.
Imádom a mozgásukat, páncéljukat, bölcs tekintetüket - szóval úgy, ahogyan teremtették őket, mindenestől.
A nyári napforduló hozta el a pillanatot, hogy a szomszéd földterületet is megvásárolván, szerződést kötöttünk, és lehetővé vált a nagy álom, a kerti tavacska megvalósulása.

A terasz körül készült el, körbeöleli a pihenőt, és kezdődhetett a vízi élet csodájának felfedezése.
A halak és növények beszerzése nem jelentett nehézséget, ma már valóban kapható bármi, legnagyobb meglepetésemre az egyéb vízi állatok azonnal birtokba vették az új lehetőséget. Hamarosan törpe helikopterek: szitakötők keringtek a növények körül, békák ültek a tavirózsák levelein és éjszakánként hangos koncerttel szórakoztatták magukat - és a környéket.

Teknős nem volt, pedig ábrándjaimban láttam, ahogyan napozik a köveken, úszkál a tóban, mi pedig gyönyörködünk a látogatóban.

Az első évben megérkezett egy mocsári teknős, aki arra kóborolt, és valaki befogta, gondolván: nálunk biztosan jól érzi majd magát.

Élvezte is a rabság után a környéket, boldogan lubickolt a vízben, kergette a kis halakat, élte a szabad életet, ahogyan kell.

                                             

Teknős paradicsom

Kedvenc kövein sütkérezett a parton

     Végre! Teknős is van!

        Azaz, volt, egy hétig.

Aztán kijött a partra, láthatóan töprengett, mi legyen most, és elindult.

Azóta sem jött vissza.

Még kétszer hozott valaki a csatornáról elkóborolt mocsári teknőst, mindegyik megpihent nálunk, hosszabb, rövidebb időre, majd ment tovább, útjára.

Boszika a legutóbbit barátjául fogadta, úgy vélem, ő azért állt odébb, mert úgy találta: sok neki ez a szeretet.

Ha kijött a vízből, hogy egy kicsit bóklásszon a kertben, Boszi azonnal mellette termett, és őrizte...

 

Vagy bökdöste, és terelgette, menjen vissza a helyére, ami kiskutyám szerint a víz volt.

Ha éjszaka, vagy hajnalban a teknős felfedező körútra indult,
reggel, a séta után Boszi azonnal körbenyargalta a kertet, orra a földön, és pillanatok alatt megtalálta a csavargót.

A teknős végül mindig jobbnak látta visszamenni a vízbe -  az "enyhe nógatás" után.
Nem tudni, miért döntött úgy a kutyus, hogy kezébe veszi  a teknős életének irányítását.
Vicces volt az igyekezet, ahogyan mindenáron jobb belátásra akarta bírni a páncélost.

Valószínűleg csak nekünk volt mindez mókás.

Egy ideig így éldegéltünk, aztán ez a teknős is elvándorolt, minden bizonnyal egy békésebb, nyugodtabb, kutya-mentes helyre.

Azóta Boszi, ha eszébe jut, gondosan megnézi, nincs-e ott kedvenc búvóhelyén a som bokor tövében, aztán, mivel nem találja, csalódottan odébbáll.