Boszi és a mocsári teknős

Kicsi korom óta szeretem és csodálom a teknősöket.
Számomra ők egy régen letűnt világ itt maradt őslényei.
Imádom a mozgásukat, páncéljukat, bölcs tekintetüket - szóval úgy, ahogyan teremtették őket, mindenestől.
A nyári napforduló hozta el a pillanatot, hogy a szomszéd földterületet is megvásárolván, szerződést kötöttünk, és lehetővé vált a nagy álom, a kerti tavacska megvalósulása.

A terasz körül készült el, körbeöleli a pihenőt, és kezdődhetett a vízi élet csodájának felfedezése.
A halak és növények beszerzése nem jelentett nehézséget, ma már valóban kapható bármi, legnagyobb meglepetésemre az egyéb vízi állatok azonnal birtokba vették az új lehetőséget. Hamarosan törpe helikopterek: szitakötők keringtek a növények körül, békák ültek a tavirózsák levelein és éjszakánként hangos koncerttel szórakoztatták magukat - és a környéket.

Teknős nem volt, pedig ábrándjaimban láttam, ahogyan napozik a köveken, úszkál a tóban, mi pedig gyönyörködünk a látogatóban.

Az első évben megérkezett egy mocsári teknős, aki arra kóborolt, és valaki befogta, gondolván: nálunk biztosan jól érzi majd magát.

Élvezte is a rabság után a környéket, boldogan lubickolt a vízben, kergette a kis halakat, élte a szabad életet, ahogyan kell.

                                             

Teknős paradicsom

Kedvenc kövein sütkérezett a parton

     Végre! Teknős is van!

        Azaz, volt, egy hétig.

Aztán kijött a partra, láthatóan töprengett, mi legyen most, és elindult.

Azóta sem jött vissza.

Még kétszer hozott valaki a csatornáról elkóborolt mocsári teknőst, mindegyik megpihent nálunk, hosszabb, rövidebb időre, majd ment tovább, útjára.

Boszika a legutóbbit barátjául fogadta, úgy vélem, ő azért állt odébb, mert úgy találta: sok neki ez a szeretet.

Ha kijött a vízből, hogy egy kicsit bóklásszon a kertben, Boszi azonnal mellette termett, és őrizte...

 

Vagy bökdöste, és terelgette, menjen vissza a helyére, ami kiskutyám szerint a víz volt.

Ha éjszaka, vagy hajnalban a teknős felfedező körútra indult,
reggel, a séta után Boszi azonnal körbenyargalta a kertet, orra a földön, és pillanatok alatt megtalálta a csavargót.

A teknős végül mindig jobbnak látta visszamenni a vízbe -  az "enyhe nógatás" után.
Nem tudni, miért döntött úgy a kutyus, hogy kezébe veszi  a teknős életének irányítását.
Vicces volt az igyekezet, ahogyan mindenáron jobb belátásra akarta bírni a páncélost.

Valószínűleg csak nekünk volt mindez mókás.

Egy ideig így éldegéltünk, aztán ez a teknős is elvándorolt, minden bizonnyal egy békésebb, nyugodtabb, kutya-mentes helyre.

Azóta Boszi, ha eszébe jut, gondosan megnézi, nincs-e ott kedvenc búvóhelyén a som bokor tövében, aztán, mivel nem találja, csalódottan odébbáll.
 

Hol így, hol úgy..

Boszi kutya, megérkezése óta egyéni színt hozott életünkbe.
Persze, valamennyi állat egyéniség, mégis, ő olyannyira kiszámíthatatlan és meglepetésekkel teli, amennyire Bence kutyáról pontosan lehet tudni, milyen eseményre hogyan reagál, abszolút megbízható és szófogadó, igazi galamblelkű, szeretni-való vizsla.

Csak a játéknak él, és ezt követeli mindenkitől - szó szerint mindenkitől, mert szerinte az egész világon azért van minden ember és gyerek, hogy vele játsszon.

Említenem sem kell, hogy el is éri, amit akar.
Szerencsénkre eddig többségében olyan emberekkel "barátkozott", akik ezt szívesen vették, és hajlandóak voltak ismeretlenül is bekapcsolódni a játékba.

"De cuki!" kiáltják a kamasz lányok "Mi van, vizsla?" kérdezik komoly, felnőtt férfiemberek.

Bence megolvasztja a szíveket.

A gyerekek a babakocsiból boldogan sikongatnak felé, ő aztán nyargal is, én meg utána, nehogy a pici megijedjen ekkora hévtől.

Még ez sem történt eddig.
Mintha Bence pontosan tudná, kitől mit várhat, meddig mehet el.

Boszi egészen más. Kora hajnalban torkaszakadtából ugat, ha valamit meglát az utcán, ami szerinte nem oda való.
Csitítom, de hiába.
Ő kiabál.

Ha Bence esetleg nem fogad szót, Boszi, aki a könyökéig ér, hatalmas ugrással, és vicsorogva Bence torkának támad - tanulja már meg végre, mi a rend!

Aztán, ki tudja, miért, valaki annyira tetszik neki, hogy odarohan elé, és boldogan vinnyogva üdvözli a sosem látott lényt.
Nem győzök bocsánatot kérni. Persze, ő is pontosan tudja, kinek érdemes örülni. Nagyon ritka eset, hogy melléfog, lehet, hogy még ilyen nem is volt.

Ha esetleg, valami miatt szomorú lennék, Boszi azonnal észreveszi, az ölembe ugrik, és apró nyelvecskéjével nyalogatja le a könnyeket az arcomról.
Hogyan is lehetne szomorú ezek után bárki?..

Boszi nagy haver Marcipán cicával, amikor este hazaérek, örömükben nem tudják, hova legyenek, Boszi Marcipán nyakába ugrik, lebirkózza, összegabalyodnak, mint egy gombolyag, megy a bunyó, egymás nyakába ugranak, hol az egyik van felül, hol a másik, én pedig pórázzal a kezemben Bence kutyával az oldalamon könyörgök, hogy elindulhassunk.

Előfordult, hogy elindulásunkkor Marcipán kirontott utánunk az előszobába azért, hogy egy gyors fejbekólintást kiutaljon Boszi kutyának, és utána lélekszakadva - biztos, ami biztos - visszarohant menedékébe, a szobába.

Barátságuk megbonthatatlannal látszik, kosarukat felváltva használják, Boszi nyalogatja Marcipánt, amit ő macska-méltósága teljes tudatában fogad, és fenségesen forgatja a fejét, hogy hol kéri a kényeztetést.
Egyszer azért mégis máshogy történt.

Marcipán azonnal megsértődik, ha rászólok, vagy felemelem, ha olyat tesz, amit nem szabad. Ilyenkor bedühödik, és amint a földre kerül, megfordul, és támad - vagy legalábbis akar.

Így történt a minap is, a kutyák lesték a jelenetet, Marcipán felugrott a kanapéra, és nekiesett a kézfejemnek. Felszisszentem, mert bizony alaposan beleharapott a kezembe mérgében.
Boszi, aki addig csak figyelt, hirtelen, váratlanul felpattant, egy addig sosem hallott magas hangot hallatott, nekirontott a cicának, és elkergette.

Ez volt az első alkalom, hogy megvédett - persze dicséretet és jutalomfalatot is kapott érte.

Akármit még a cica sem engedhet meg magának, főként, ha ilyen testőr van a közelben!..

Galamblelkű vadászkutya, avagy puszi a húsvéti nyuszinak is jár