Hivatalosan kutyaiskola a gyakorlatban gazdisuli.
Mert hogy a kutyus mindent tud, akit képezni kell - az a gazdi!
A régi csapatunkból Artúr, a beagle és Gombóc, a foxterrier a mellettünk lévő pályán edzenek, ahol mi is készültünk az alapfokra, és tekintettel csapatunk méretére, mi kaptuk a "legjobb" pályát, a homokosat, annyira kicsi kutyusok vannak a csoportban, hogy a pálya minősége befolyásolhatja a munkát.
Új tagokkal bővültünk: Yoda, egy ici-pici szőke terrier fiú, a fajtáját nem ismerem, de imádom hegyes kis füleit, hihetetlen okosan figyelő tekintetét, ő az elsők közt van, akik a feladatot megoldják.
Csatlakozott hozzánk 2 Yorkshire terrier: Zokni és Lara, Boszi nagy örömmel üdvözölte az új versenyzőket: ez a fajta az egyik kedvence.
Laráról: annyira pici kis yorki, amekkorát én még nem láttam, és gyönyörű: csodaszép piros kötött modellben jelent meg az első napon, kis masni a frufrujában, tartózkodó volt, és egy kicsit mintha mindenképpen távol akarta volna tartani magát bohókás csapatunktól. Másnap egy elbűvölő piros pöttyös szoknyás ruhácska volt rajta (illik hozzá a piros szín) és a nap végére már hajlandó volt egy kicsit beszállni az egymást kergető csapat játékába - azért mindenképpen, hogy jól leteremtse a szemtelenkedő Pepét, a mopszot, aki első látásra szíve hölgyéül fogadta.
Egy hölgynek legyen tartása!.. és Larának van.
Legalábbis eddig.
A továbbiakban majd meglátjuk.
Az első két nap gyakorlatokkal, játékokkal telt: mi, a gazdik játszottunk egymás között, a kutyusoknak szabad foglalkozás volt addig.
Pantomim játék volt az első, szavak nélkül magyaráztuk el a csoport másik felének miről is szól a feladat, amit csoportvezetőnktől kaptunk.
Hatalmas nevetések, természetesen.
Másnapra a klikker használatának megerősítését tanultuk.
Eddig is használtuk, de mostantól alapfelszereltséggé lép elő.
Remek páros feladat: a klikker segítségével rávenni szemben álló társunkat (aki arra az időre a kutya szerepét játszotta, aztán cseréltünk) szavak nélkül egy cselekvésre, amiről ő nem tudta, mi az.
Ez akkora mulatság volt, hogy házibulikban csúcsjáték lehet!
Megmondom őszíntén egy hajítófát sem adtam volna magunknak, hogy ez a feladat sikerülhet, és mégis!
Mindenki megcsinálta a neki kijelölt feladatot ráadásul gyorsan.
A kutyával két feladatot kaptunk: az első -le kellett ültetni egy földre helyezett keretbe, és távolról elérni, hogy lefeküdjön.
Mi kezdtünk Boszival, arany kutyuskám sem a keretben nem akart ott maradni, sem, mikor végül mégiscsak hajlandó volt helyben ücsörögni, akkor a fekvő gyakorlatot nem volt hajlandó megcsinálni, jó kis kínlódás árán,
nagyon lassan, többszöri próbálkozásra, végül csak sikerült végeznünk, jöhettek a többiek. (mindenki ügyesebb volt, mint mi..)
A másik gyakorlat nálunk teljes kudarcba fulladt: rávenni a kutyát, hogy egy kihelyezett műanyag bója mellé lefeküdjön.
Boszi ücsörgött és nézett.
Aztán letelt a feladatra kapott idő, ami alatt mi egymással szemben ültünk, és nem történt semmi.
A többi kutyus nagy része csinált valamit.
Na, az első két napunk a teljes csőd jegyében telt el!
Ez a tény, ahelyett, hogy elkeserített volna, kifejezetten mulattatott.
Házi feladatnak (többek közt) azt kaptuk, hogy terítsünk le egy törülközőt a földre, és minden kommunikáció, mutogatás, vezényszó nélkül vegyük rá a kutyát, hogy ráfeküdjön.
3 napig álltunk egymással szemben.
Boszit leültettem a lábam mellé, kezemben a klikker, mellettem a kajás tál, és kis drágám azonnal elém penderült, leült, és fekete gomb szemeivel hatalmas bizalommal nézett: Mondd, mit csináljunk?
Én meg persze nem mondhattam, csak tekintetét elkerülve bámultam a törülközőt.
Ő meg engem.
Amikor már nagyon fájt a térdem, mocorogni kezdtem, erre ő is mocorgott.
Vicces kis pantomimet adtunk elő.
Semmi nem történt, illetve mindig ugyanaz ezen a 3 napon.
Oktatónk egy levelezőlistát hozott létre, hogy a középfokú csapat tudjon egymással kommunikálni - írtam egy levelet elakadásunk történetéről.
Enikő (az oktatónk, mellesleg az iskola vezetője, segítője János, aki eddig az oktatónk volt) biztatott: ne adjam fel, már ott az áttörés a kapuban..!
Igen.
Estére meg is történt: áttörtünk - azaz, én rájöttem, ki kell mozdítani a kis manót az ücsörgésből, és lépdelni kezdtem, minden rezdülésére klikk+falat volt a reakcióm - csak már végre ne ez a langyos semmittevés!
Egyre több mozgást indított a kutyus, egyre több jutalomfalat, és egyszerre hopp, lehuppant a szőnyegre - véletlenül persze, de azonnal jutalmaztam érte, és elindult a megoldás, már futott, hogy leüljön - többé-kevésbé a törülközőre, és szaladt hozzám óriási izgalomban a jutalomért.
Amikor már értette, mi a feladat, hozzákötöttem egy vezényszót: "rá!", és onnan már biztonsággal csinálta a feladatot.
Másnap hajnalban felébredtem, és gyakorolni kezdtünk, kíváncsi voltam: emlékszik-e? Heuréka!
A kutya emlékezett, már amikor a törülközőt meglátta, olyan izgatott lett, hogy le-fel rohangált.. egy kis ízelítő :
Szombaton tudományunkat be kell mutatni az iskolában is, viszem a törülközőt magammal.
Nagyon izgalmas lesz, a levelező listából kiderült: egyre többen vagyunk, akiknek sikerült a feladat.
Közös életünk új fejezete kezdődött el a döntéssel, hogy "magasabb osztályban" folytatjuk a tanulást, és ettől én éppoly izgatott vagyok, mint kiskutyám, ha az előkészületekből rájön, hogy gyakorolni fogunk.
(folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A képekre kattintva nagyobb felbontásban is nézhetők