Kollektív tudattalan

Persze, hogy ismerem a 100. majomelméletet!

Szerintem mindenki ismeri, a gyakorlati megélését a kutyasuli hozta el.
Az utóbbi napokban nem tudtunk gyakorolni Boszival.

Vasárnapi villámlátogatásunk a kertben arról szólt, hogy én csodáltam az újonnan elkészült kerti díszkutat,
Boszi és Bence minden centiméterét átvizsgálták,
megszagolván és ellenőrizvén: jöhet-e ez az új teremtmény ide, hozzánk Tündérkertbe.
A kút láthatóan kiállta a szagpróbát, és befogadtuk.
Még kisebb utómunkálatok (beállítás, némi díszítés) hátravannak, de nagy örömmel üdvözöltük az új jövevényt.

Csodaszép rikikisárga bójánkat magammal vittem a kertbe - a kocsi elhozza,
miért ne, majd gyakorolunk a szabadban is!
Gondoltam én - de az élet ismét másként rendezte: leérkezésünk előtt 2 napig esett az eső.
Ez a halottaiból épp feltámadófélben lévő fűnek határozottan jót tett, de a kutyáknak (főként Boszinak) semmi kedvük nem volt az agyonázott, csupavíz fűben fekvő gyakorlatot végezni.
Hiába készítettem ki az ínycsiklandó falatokat.
Csak ültek, és néztek rám, amikor fekvésre próbáltam rávenni őket.
Kész, a gyönyörű terv kudarcot vallott,
esőisten is úgy döntött: kell még egy kis locsolás a növényeknek,
és az eső eleredt,
aztán egy picit abbahagyta,
aztán ismét nekikezdett.. és ez így ment szinte egész vasárnap.
Kertgazdiként az esőnek örültem,
kutyagazdiként be kellett látnom: ez a nap ma nem a gyakorlásé.

Amikor már a kutyák is rájöttek, lehet indulni felderíteni a szomszédos üres kert (pontosabban gazos parlag) rejtelmeit, el is tűntek azon nyomban,
aztán, amikor a "fölnőttek" befejezték a kút helyre illesztését: eszembe jutott:
jé, kutya egy darab se, ezek hol vannak?
Bence jött először
(naná, hogy Bence, és nem Boszi, aki amúgy kutyasuliban tanulja épp az engedelmességet..!)
eddigi puha gumiorra helyén egy hatalmas fekete sárgombóc, pofáján diadalittas öröm. Felkészültem mindenre, gondolatban..
Nagy nehezen, többszöri hívásra Boszi is megindult felénk,
úgy 50 méterre lehetett, és gyanúsan megváltozott a színe.
Az eddigi csaknem fehér kutya sötétszürke, pumis külsőt kapott.
Mintha jelmezbálba készült volna.
Bedöcögött, óvatosan, sandítva rám, mit szólok az új ruhájához..
"Gyönyörű vagy!" - ennyi volt a hozzáfűzésem az új modellhez.
Boszira közelből még annyira sem lehetett ráismerni, mint távolból.
Csupa, csupa sár volt, csimbókokban lógott rajta elszáradt fű, sár, csatak..
Úristen, hogyan viszem így haza a kocsiban?
Ez volt az első gondolatom.
Mindössze 3 fok van, nem fürdethetem meg, megfázik.
Ez volt a második.
A következő gondolat: addigra csak leszárad róla, ha szaga nincs,
kibírjuk a hazafelé utat, és otthon  a "Hopi be a kádba!" gyakorlat következik.
Szaga nem volt, hál Istennek!
A gyakorlásról végleg letettem.

Olvasom a kutyaiskolai körlevelünket, társaim problémája szinte mind előfordult nálunk is,
élvezem, hogy tanulok a beírásokból, éppen csak ismét nincs idő gyakorolni.
Tegnap estére erőt vettem magamon, amúgy is felvillanyozódtam a beírásoktól,
és volt néhány szabad percem is, nosza, jutifalatot előkészíteni, kutyát csatasorba, gyakorlunk..
Akkor ért a meglepetés: amiről társaink írnak, hogy kutyusuk mit hogyan tud megcsinálni, amit Enikő tanít nekünk,
hogy mi legyen a következő lépés, a "hogyan tovább",
vagy a megoldás elakadáskor,
az egyszeriben itthon is valósággá válik:
legnagyobb meglepetésemre Boszi már tudja azt,
amiről a többiek írnak, holott mi napok óta nem tudtunk gyakorolni..
Igen.
Tudom, hogy van az állatoknak is kollektív tudattalanja.
Igen, tudom, hogy mindent érez, amit én gondolok!
Igen, tudom, hogy csodálatos kis teremtmények,
valójában ezért nem vagyok képes igazán dühös lenni rájuk a rosszaságokért,
amiket kettesben remekül elkövetnek, mert tudom,
hogy össze vagyunk kapcsolva, lelkünk összeér... és íme, nemcsak a miénk!
Boszi most bemutatta, hogy ez mennyire igaz: ahogyan fejődnek a többiek,
úgy fejődik ő is a tanulásban,
még akkor is,
ha nem tudunk gyakorolni,
sőt a suliba sem jutottunk el a héten.
Ez a megtapasztalás akkora öröm és izgalom  volt a számomra,
akit rendkívüli módon foglalkoztat a lelkek összekapcsolódása,
hogy azonnal elmúlt a nap minden fáradalma, és boldogan  sikongatva ugrándoztam
a felismeréstől..
Ez egy csoda!
Teljesen mindegy, mi lesz majd a suliban a hétvégén,
mit sikerült megcsinálnunk, és miben hibázunk,
(együtt, persze, mert ez a közös projektünk)
a felismerés, amit mindig is tudtam,
de az állatok szintjén most tapasztaltam meg igazán:
minden egy, sőt EGY,
hatalmas boldogsággal töltött el, és ez óriási erőt képes adni.
Köszönöm minden társunknak, a sorsnak,
hogy ezt a megtapasztalást elhozta életünkbe.