Bence úszóleckét vesz

Végre egy meleg hétvége, indulunk a Duna partra.
Most Bence úszhat!
Boszi vigyáz a kertre, mert vetélytársa, Molli kutya (labrador, 11 éves, és Bence szíve egyik csücske) majd most bemutatja, hogyan kell úszni, és Bence délben már ott fog úszkálni a Dunában.
Így terveztük...

  Az edzés megkezdése előtt egy kis bemelegítés:

nagyon jó, akkor még egy kis ráhangolódás:

Remek, kezdődhet az edzés...

  Első  kísérlet

       (érdemes a hangot is bekapcsolni, és a képre kattintva nagyítani a látnivalót..)

Második kísérlet, most már határozottabban, Molli hűségesen segíti a kisdiákot:

Ismét megpróbáljuk, Laca kitartása határtalan, Molli továbbra is drukkol:

Na még egyszer, most bár biztos a siker együtt, hárman, elszántan:

..hát ennyi..

A kísérletek lezárultak.

Most én következtem. Ruhástól be a Dunába, és  a vízből hívtam Bencét. 

Film erről nem készült.

Sikerélmény sem volt: Bence döbbenten bámulta, ahogy állok a vízben,
és láthatóan nagyon aggódott értem..

Mivel ebből állt a mutatvány, megmoccanni sem volt hajlandó megrökönyödésében, kikecmeregtem a vízből, bízván abban, hogy majd együtt beúszunk..

Amint meglátta, hogy szerencsésen partot értem, iszkiri, sarkon fordult,
és eltűnt az erdőben. 

Gyanítottam, hogy mi zajlik éppen, de Jutka utánament - és igen:
Bence ült a kocsi csomagtartója előtt, és várta,
hátha egy tündér kinyitja az ajtót, és ő beülhet végre a biztonságos,
meleg helyre, amit imád, és kiheverheti  ennek a délelőttnek minden izgalmát és fáradalmát....
Így jártunk.

Elgondolkodtató: kötelező egy magyar vizslának imádni az úszást?
Mi van, ha ő ezt másként gondolja?
Úgy látszik, Bence másként gondolja...

A továbbiakat majd meglátjuk.

Összefoglaló a délelőttről: