Marcipán cica kényszerszabadságon

Tikkasztó, 39 fokos hétvégénk után csak hétfőn hajnalban készültünk hazajönni.
Baltazár kis kerti paradicsomában maradt, kedves szomszédunk, Judit őrző szárnyai alatt.
Kaját, vizet kap, és élvezheti, hogy most eljött az ő ideje: 35 fok van, éjjelre is csak úgy 20 fok köré hűl le.
Ideális teknős időjárás!

Reggel 5 órakor indulás, 4 órakor felkelni, kávé, szokásos reggeli rituálék, csomagok, kaja a kocsiba, na meg persze az "állatkert" szőrös tagjai: Bence, Boszi és Marcipán.
Ahogy ez minden hétvége után történni szokott.

Marcipán hajnalban hangos miákolással megérkezett valahonnan
(azt, hogy az éjszakákat hol tölti szépséges kandúrom, még nem derült ki az elmúlt 7 évben..)
jelezvén, hogy most aztán az éh-halál küszöbén tart éppen, és szokásos cica szertartással dörgölődzött mindennek, ami a házban található, legfőképpen a lábszáramnak, és kajás tálat tartó kezemnek.
Nagy igyekezetében még a tányért is kiveri időnként a kezemből..
Erre, persze méltatlankodás a válasz részemről.
Miután telerakta korgó pocakját, általában leheveredik a közelben.

De most nem.

Kiálltam a kocsival, a két kutyus már bent ült.
Bence, ha a kulcsot meglátja a kezemben, rohan a kocsihoz,
és toporog, hogy minél előbb elfoglalhassa a fő helyet,
a Wagon R csomagtartójában, amit most már egyedül bitorol,
mert szívós munkával Boszit kiutálta maga mellől..
Az eredeti elképzelés szerint ketten utaztak volna hátul.
Ehelyett Boszi (sajnos) mindenhol utazik, Bence elégedetten terpeszkedik a csomagtartóban,
amit - úgy tűnik második, vagy harmadik, vagy ki tudja hányadik lakásának tart.
Szóval a csapat várakozott a helyén, a cica a bezárt kert kapujából leskelődött, mi történik, aztán egyszer csak eltűnt.

Szólongattam, de sehonnan semmi reagálás.

20 percig hívogattam, halkan, persze, hiszen a móka idején mindössze hajnali 5 óra volt, és a szomszédban még javában aludtak, de mindhiába.

Elbújt, valahová, és valószínűleg kuncog magában...

Tekintettel arra, hogy munkanap lévén időben meg kellett jelennem a munkahelyemen, kénytelen döntésre szántam el magam: a házból a teljes cica kaja készletet + tányért kitettem a terasz asztalra, és elindultunk a kis huncut nélkül.

5 napig majd csak lesz valahogyan, egyszer csak előkerül, ha megunja a bujkálást, és valaki ad neki enni..
Azóta a telefonszámlám szépen megugrott: hívom a lentieket: látták-e a kis csavargót?
Persze, hétfő estére előkerült, és jön is mindig, ha etetésre hívják..
Ebben a melegben nem lehet ételt kint hagyni: annyit eszik,
amennyit egyszerre képes felfalni,
mostanra, csütörtökre, már nagyobb térfogatú gyomrot fejlesztett,
úgy tűnik, mert Judit elmesélése alapján egyre több kaját képes egyszerre begyömöszölni magába.
Már látom, ahogyan Garfield méreteit megközelítő cicám helyett egy gyönyörű, daliás kandúr fogad majd minket pénteken...
Valószínűleg nagy méltatlankodással - amiért (szerinte) ott hagytam egyedül, és semmi fincsi helyen kucorgás, semmi dédelgetés, semmi csemege..

Persze, találhat magának elbújós helyet bőven a kertben, 

egeret, pockot is  is a frissen learatott szomszéd búzatáblán, 

 ihat a tavacskából, mint egy igazi, vad oroszlán..

de azért majd meglátjuk, ez a nagy szabadság mennyire tetszett neki...
(folytatás következik..)