A dinnye mindenki kedvence.
Szó szerint: az állatsereglet is, az embercsaládtagok is imádják.
Kedvezményezett helyzetünk: Tündérkerthez egy dinnyeföld mellett vezet az út.
Ott mosolyognak a gyönyörű, mélyzöld, ingerlő gömböcskék,
együtt a vadmalac-csíkos hosszúkás óriásokkal, és a mézédes sárga, vagy belül zöld gömböcskékkel hosszan, hosszan, amerre ellát a szem.
Gondos kezek minden évben újra és újra ültetik, gyomlálják, és öntözik, vég nélkül.
A hely változik legfeljebb, a vetésforgó függvényében.
Lesem útközben tavasz óta, ahogy gyarapszik a termés, és várom a tábla jelzését: dinnye!
Végre, idén ismét beérett!
Egy csíkos és egy sárga azonnal a kocsiba került, válogatni sem kellett,
eddig mindig finom dinnye volt az árusnál, és robogtunk tovább.
Imádok dinnyeföldön vásárolni.
Van egy külön bája, valami, ami egészen más, mintha a boltban venném meg.
Valami természetközeli.
Megérkezve a kertbe azonnal felvágtam.
Mit felvágtam - hasadt magától: megmutatva omlós vérpiros színét, üde illatával elbódítva.
Tuti édes dinnye!
Behűtöttem - egy részét, és amúgy napmelegen neki a föld mézédes csodájának,
ami így, napsütötten, annyira finom,
íze semmihez sem hasonlítható: Földanya csodája, és ajándéka,
amit a magyar föld és nap tesz oly édessé, és ízletessé, ropogóssá.
Jutott belőle mindenkinek, Baltazár teknősnek is, aki rajong érte....
Baltazár hátán a légy csak lesi, hátha jut neki is valami a csemegéből..
Elárulom: a hatalmas dinnyeszelet az utolsó cseppig elfogyott, a légy segítsége nélkül is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A képekre kattintva nagyobb felbontásban is nézhetők