Mese a hercegnőről

Novemberre fordult az időkerék. Az emberek elővették a  meleg kabátot, vastag pulóverbe burkolóztak, kesztyűt, sapkát kerestek elő a szekrények mélyéből. Nagyot sóhajtva mélyre pakolták a tarka nyári ruhákat, könnyű ingeket, szoknyákat, lenge nadrágokat. Búcsú ez is, picinyke halál az évkerékben. Nyúlós, ködös reggelek, hűvösek, nyirkosak, és mégis milyen varázslatos, ahogy a nap feldereng a párából, rácsókol a tájra, és elillan a köd, felszáradnak a páracseppek a növényeken. 

Valahol, megbújván a földben egy apró növény nyújtogatta csodaszép, szeldelt leveleit. 

Nyújtózkodott. Lassan, óvatosan emelte ki fejét a hidegben, harsogó mélyzöld levelei egyre jobban kitárulkoztak... Itt vagyok!.. mondta.

A fákról a hajnali fagy gyorsan lehamvasztotta a leveleket, puha, színes szőnyeg lepte el a kertet, jótékony takaró, búvóhely az apró földi lényeknek. A kopasz ágak megmutatták önvalójukat: már nem volt, ami jótékonyan takarta látszólagos hibájukat - itt egy kicsit ferde, ott egy kicsit kopasz, emez azért elmegy így is.. Mostanra már a természet feltárta meztelen önmagát.

November végével minden elcsendesedett. 

Advent beköszöntött. 

Gyertyák gyulladtak a koszorúkon,  s az emberek csendesen figyelték, ahogy  a láng imbolyog a szobában. 

A hercegnő ideje elérkezett. Egyre magasabbra tartott levelei között feltűnt először egy kis parányi zöld dudorka..aztán még egy, aztán megint egy. Siettek, úgy tűnt - dolguk van e világban - suttogták a kert többi növényei. A bágyadt napsugár átsimogatta a piciny életkezdeményeket, melyek örömükben egyre jobban kapaszkodtak felfelé. A szél odasúgta: Vigyázz magadra ebben az időben!.. A kis növény kacagott, és egyre magasabbra emelte bimbócskáit. Dolgom van, várnak! .. és szépen, napról, napra egyre több  virág nyílott ki: kezdetben hófehér, bársony kupolás, hatalmas sárgás zöld porzókkal, aztán idővel magot érlelt, zöldre váltott, majd, lassan előbb rózsaszínre, aztán barnára festette át szirmait. Az első virágokat gyorsan követték a többiek, kapaszkodtak fel a fényre, igyekeztek ők is megmutatni magukat..

A németek úgy hívják: Krisztus rózsája, karácsony rózsája - mire megérkezik az ünnep, ez a csöpp kis hercegnő mindenfelé hirdeti az újjászületés örömét..

 Helleborus niger - fekete hunyor. 

Szeretlek. 

Köszönöm, Földanya!

In Memoriam Marcipán

Marcipán cicánk

2004.04.22.-2019.07.29.

Itt maradsz velünk, a szívünkben örökre, szeretlek kis cicám!

A Bűbáj család berobban életünkbe

Még 2017 kora nyáron történt, hogy sétáinkon Boszi kutyus el-elmaradozott, egy bekerítetlen üres telek bozótjában időzgetett, és többnyire megkésve futott utánunk.

Eleinte nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, de legközelebb már Bence is vele tartott.
Valamit néztek, közösen, nagy érdeklődéssel..

 Aztán,  a következő napon 3 apró szőrme gombóc nyargalt át a szemben lévő bekerekített telekre, ahol a tulajdonos épp nem volt otthon.
Hősiesen elbújtak az egyik tuja alatt, és a legbátrabb, mint később kiderült, a csapat szóvivője, egy fekete pöttöm cica hatalmas méltatlankodással előjött..
Bejelentette, érezhető felháborodással, hogy éhes, és ezen az elviselhetetlen állapoton azonnal változtatni szükséges!
Naná, hogy nekem, szerinte!

A két otthoni cica miatt kaja mindig akad a szekrényben, hazamentem, és alutasakokkal tértem vissza.
Az étel egy szemvillanás alatt tűnt el..(noha kételkedek benne, hogy valaha is láttak ilyesmit szegény kis lelkecskék)

Aztán délután újabb zacskó tűnt el az éhes pici pocikban, és ez így ment, 1-2 napig, amíg a kert tulajdonosa meg nem érkezett, és felháborodva kérte rajtam számon, hogyan merészeltem etetni a macskákat az ő területén, az ÖVÉN,
aki ki nem állhatja a cicákat..!

Addigra a kis gézengúzok zseniális pszichológiai érzékkel már odébbálltak egy lakatlan ház terasza alá.

Az etetés ott folytatódott, egészen addig, amíg egy közelben lakó, macskagyűlölő szomszéd, akiről az hírlik, alkalom adtán lövöldözik a macskákra, fel nem figyelt rájuk, és így közvetlen életveszélybe kerültek.

Menteni kellett őket, sürgősen..

 Bűbáj Bikfic

 Bűbáj Pici

Bűbáj Frigyes

Nem volt egyszerű: féltek, de nagyon, különösen a legkisebb, akiről később kiderült az egyetlen leányzó a kandúrfik között, és semmiképpen sem akarták, hogy holmi kétlábú óriások összefogdossák őket.
Alig fél napos küzdelem és csábító falatok segítségével végül cicahordozóban áthoztuk  a kis csapatot hozzánk.

Először a szembeni kertben bújtak el: igazi cicaparadicsom az ott, tele összehordott "kincsekkel", raklapok, deszkák, csövek egymás hegyén-hátán, volt hova elbújni.

De egy cica okos ám, hát még a 3 testvér..!
Rájöttek, szinte egy pillanat alatt, hogyha rájuk támad az éhség, csak át kell menni a túloldalra, egy kicsit cukiskodni az ott lakóknak, és lámcsak már ott  is a svédasztalos büfé..!

Ezzel a mély tudással és jól bevált módszerrel, amit a cicák már születésükkor útravalónak kapnak, napról napra bátrabbak lettek, majd egyre követelőzőbbek, és végül úgy látták: megfelel nekik Tündérkert állandó lakóhelynek is, hisz' fekvőhelyet, búvóhelyet egy tucatnyit is talának, kaját is szervíroz a személyzet, és mehet a bunyó akár egész nap, ha elpillednek a nagy hancúrozásban, jut mindegyiküknek egy-egy békés, csendes kis zúg, ahol álomra, vagy egymásra hajthatják fejüket, és kedvükre nőhetnek a következő kalandig...

A két kutya barátságos, tőlük egy cseppet sem tartottak.

Így szaporodott meg a család Bűbájékkal, akik otthonra leltek nálunk..

Balu

Bence, a drága örök kamasz még velünk volt, amikor május végén életünkbe váratlanul betoppant egy új kis családtag:
az alig 6 hetesnek becsült, farok nélküli, labradorra erősen hajazó, kis fekete maci-gombóc Balu

A kutya duó trióvá változott, a kis jövevény viharsebesen beilleszkedett új környezetébe, sőt, úgy tett, mint aki mindig is itt élt, még egy csepp, akár átmeneti nehézséget sem okozott számára az új élet, új környezet, új család.

Bence volt a Minden számára, csüngött rajta, puszilgatta, ölelgette

Kint a mezőn hatalmas öröm száguldással vették birtokba a tájat ők hárman: Bence, Boszi és Balu

Bence kedvenc pihenőhelye a tópart volt

Odafeküdt hűsölni egy kicsit, amíg Balu kapítány éppen aludt, és békén hagyta őt pihenni

A pöttöm kutya egyre gyarapodott, az orvos jóslata szerint szinte minden héten hízni fog egy kilót, és ő igyekezett pontosan betartani az orvosi előírást.

Az idő lassan hűvösebbre fordult, és a kert helyett a fűtött lakás lett a pihenők színtere

Aztán eljött ez a pillanat is: hiába, hogy saját, kényelmes kosara van, a fotel, amit addig időnként egy-egy cica azért elbitorolt, egyszeriben megtetszett Balunak, és ahogyan mindent és mindenkit, szokott természetességével  azonmód birtokba is vette 

hamarosan csatlakozott hozzá Bikfic is, a feketék nagy egyetértésben vannak kezdettől fogva

Elérkezett a december, őszpofi Bence fáradtnak tűnt, kedvetlen lett, enni sem igen akarózott, ezért kivizsgálást kértünk a közeli állatkórházban.

Lesújtó volt a hír: B-sejtes limfóma, azaz nyirokmirigyrák, a legagresszívebb, leggyorsabb lefolyású,  1-2 hónapja van már mindössze..

Még a karácsonyt jókedvűen velünk töltötte, evett is, bár már jóval kevesebbet, mint addig,

 ő, aki mindig is megszállott kis haspók volt, 

és ahogy elérkezett az új év, kedve elhomályosodott, amúgy is vékonyka teste egyre fogyott, 

már sétálni sem akart.

Hová tűntek a nagy száguldások, bohóckodások?

Már búcsú volt a szemében. 

Balu mindennap mellé feküdt, odabújt hozzá

de ő már ezt sem akarta, eljött az idő a távozásra..

2020. január 10.-kén elaludt

Bence

2006.05.18.-2020.01.10.

Balu kutyus magára maradt Boszival és a cicákkal

Lélekhíd

Lélekhíd

Láthatatlan kapocs köt össze minden létezőt. Az emberek közötti lélek-kapcsolódást már olyan régen figyelem, tapasztalom.

Elhozta az új év a mélyebb megtapasztalást is.

Biene, a fekete, tarka dalmatoid kutyus alig másfél éves volt, amikor Bence kutya először meglátta.

Bence, a néhány hónapos magyar vizsla egyszeriben szerelmes lett.

Boldogan rohant oda életre szerelméhez, és néhány hómapos kiskan lendületével mindent bedobott, hogy szíve elrablóját meghódítsa..! 

Biene élvezte a szerelmes lendületet, és  felsőbbséges női bölcsességgel hagyta, hogy a kis lökött vizsi tegye neki a szépet.

Onnantól kezdve, amint Bence meglátta szerelmét, egy pillanatra földbe gyökerezett a lába, mozdulatlanul, áhítattal bámult szíve hölgyére, aztán összekapta bátorságát, és néhány hónapos létének minden hevességével udvarolni kezdett neki.

Így rohantak el az évek, egyik a másik után, szélsebesen.

Biene továbbra is a Szerelem volt a már őszpofis Bence kutyának, mozgása lassult, kis teste egyre fogyott, de, ha összetalálkoztunk sétáinkon, vagy bármi módon Bence észrevette őt, azonnal, a régi lánggal rohant oda hozzá, és tette a szépet. 

Biene már nem akarta: vicsorgott rá, hogy térjen már észre, de a szerelem mindent felülírt. 

Biene egyre kisebb lett, még a 15. születésnapját, december 6-át velünk töltötte, itt a Földön.

Alig néhány nap múlva (december 11-én) döbbenetes hír érkezett:  Bence B-sejtes limfómát kapott, (nyirokmirigy daganat) a hónapjai meg vannak számlálva.

Bence is fogyni kezdett, kis, vékony testecskéje egyre kevesebb élelmet volt hajlandó magához venni. 

Karácsonykor még boldogan ette a menüt, de a kutyáknak szánt élelmiszerből már semmit sem volt hajlandó elfogyasztani.

2020 – az elengedés, a változások éve meghozta az első nagy elszakadást: Biene elaludt. 

Még január elsején megsimogattam kis buksiját, elbúcsúztam a csöppé változott kis testtől.

Január 2.-án Bence semmit sem volt hajlandó megenni, csak gubbasztott a helyén.

Ennie kell, ennie kell – dübörögtek a fejemben az orvos szavai.

Mindhiába, semmit sem sikerült beleerőltetni.

Egész délelőtt nem evett. Az étteremből hoztam neki menüt, hátha a húsból eszik egy keveset.

Tyúkhúslevest főztem, talán a pipihusiból enni fog…

Délután végre enni  kezdett, akkor már féltem: nehogy túl sok legyen..

Evett csirkehusit, kilefetyelte a levest, 

láthatóan megnyugodott, 

örültem a változásnak, és csak egy gondolat munkált bennem: valami történt!

Délután 4 órakor  tette közzé Biene gazdája a hírt: a kutyus elment, eltemette.

2020. Január 2.án, amikor a Merkúr és Jupiter együtt álltak az égen, Biene kutyus elhagyta apróra zsugorodott kis testét, lelke beleolvadt a hatalmas kutyalélek óceánba.

Most már onnan várja hűséges hódolóját, Bence vizslát.

Ők már tudják, mikor fognak ismét találkozni..