Ha végre itt a nyár...!

Végre, most már valóban itt a nyár.
Sőt, a nyárnál is nyáriasabb meleg, mit meleg, hőség tombol.
Júniusban talán szokatlan hirtelenséggel, egy hét ömlő eső után
(ez Medárdtól minimum elvárható..!) beköszöntött a forróság.
A forróság eredményeként, azonkívül, hogy most aztán a henyélés ideje köszöntött be Tündérkertbe, hiszen ki is tud ilyen hőségben kertészkedni,
a sétáink ideje és üteme is megváltozott.
Hajnalban, jó korán, amikor csoda finom a levegő és a kora nyár narancs-sárga izzású virágai nyújtóztatják tagjaikat a finom puha reggelen, beindítjuk a kertben a locsoló segédeket,
kannával végigbabusgatjuk a cserepes növényeket,
és gyerünk, vegyük nyakunkba a határt - uccu neki, szabad a futás!
Sajnos, új elem életünkben: Boszi úgy összekapott az egyik utcabéli kutyahölggyel, (mondanom sem kell a vita tárgya Bence lovag volt, pöttöm barátnője rossz szemmel nézte, hogy más nőknek ugrándozik, és jópofán illegeti magát..) hogy komoly verekedés lett belőle, - szerencsére vérveszteség nélkül megúsztuk - de azóta figyelni kell, hogy barátnénk (eddig az volt) nem akar-e épp csatlakozni kis csapatunkhoz.
Az óvintézkedések után futás a mezőn, kergethetjük a kutyányi vadnyulakat.
Hajrá nyuszi..!!! .. én mindig a nyuszinak drukkolok .. eddig sikerrel.
Őzeket lesünk, amint fejüket lustán felénk emelve békés nyugalomban falatoznak a borsóföldön, vagy épp a búzatáblában, (az őrszem persze ezalatt figyeli gyanús csapatunkat, de komolyan egyáltalán nem veszi a vészhelyzetet, naná, ha ennyi csoda finom falat várja!)
Boszi nagy büszkeségére szanaszét riasztja a fácáncsibéket a lucernásban, és felugrik a két nyuszi is, akiket a reggeli elfogyasztásában zavarnak meg.
Vidám csaholás, jókedv, boldogság.
Ezzel telik szabadságunk minden reggele.
A borsóföldet öntözik - másként ez nem is lehetne ilyen tikkasztó hőségben.
Nagyobb mulatság nincs is a világon, mint a földeken álló sárban rohangálni.

Bence határtalanul boldog.
Vadászkutyám, aki az igazi vizet jó messziről elkerüli, ezt a pocsolyát nagyon élvezi..

Végre eszembe jut: filmre kívánkozik ez a határtalan jókedv, 

rajtam nem múlott, mozgókép indul ... az eredmény ez lett:

Bence, amint felfigyelt rá, hogy kezemben ezzel a fura kis aprósággal őt bámulom, megtorpant, és sehogy sem volt hajlandó megmoccanni.
Egyelőre ennyit filmes karrieremről...