Bár már eltelt azóta sok-sok év, ez a szerelem továbbra is lángol...
hiába a fák erőteljes meggyérülése,
amit minden alkalommal újra és újra elszoruló szívvel látok,
a Duna csatorna számomra ma is éppolyan csoda, mint akkoriban volt.
A fészkelő madarak a nádasban, a gyékények nyújtózkodó barna buzogánya, a jégmadár parádés ruhája, a fehér hattyúk kecses szépsége még a szúnyogok váratlan támadását is elfeledteti velem.
Nagy-nagy vágyam egyszer csónakban végigcsorogni a kis zsombékszigetek között, titokban meglesni a még mindig buja élővilágot, csodálni a vízen futkosó bogarakat, pókokat, a békatutaj apró fehér szirmait, ahogyan lebeg a víz felszínén, a víz alatti vibráló életet .. megannyi boldog gyönyörűség szívem álma...
Amióta ír szetterünk elbúcsúzott tőlünk, és helyét a két örök vidám haver vette át, azóta az ő féktelen derüjük is velünk tart kirándulásainkon.
Szerencsére a kunsági csatorna szép hosszúra sikeredett, és mindig van újabb ág, amit felfedezhetünk - azt már nem is említem, hogy egy-egy ága bármennyi kirándulás után is rejt újabb csodát.. imádom!!
(a hangulat kedvéért zene is..)
