Boszika 2006.06.06. - 2021.12.03.

Boszika és testvére akkor érkezett meg hozzánk a kertbe, amikor 2 évvel első kutyám, Anzsi ír szetter távozása után úgy döntöttem: több kutyám nem lesz. Apró kis hófehér gombolyag volt, fekete folttal a fülén. Mamája pincsi, papája a szomszédék foxi kutyája volt egy közeli településen.

Persze, a sors másként rendez, és nem engedi, hogy a fájdalomban dagonyázzunk túl sokáig.. Kolléganőm lányánál épp kisvizslák születtek, elmentem megnézni a piciket...mire Boszikát a kertben letették, addigra az egyik babavizsla belém szeretett, én szintúgy, és lefoglaltam. Tiltakoztam még egy kutya ellen. De belenéztem huncut szemeibe, ahogy hozzám rohant, és lábam előtt a hátára vetette magát, felkínálva babahasát egy simire - és elvesztem.. Mindössze 3 héttel volt fiatalabb leendő vizslámnál. Nem tudtam még, mit jelent két kölyök kutya egy kis pesti lakásban... Boszika jött vissza velem Budapestre vasárnap este, Bence vizsláért hétfőn, munka után mentem el. A résnyire nyitott ajtón át látták meg egymást először, és azonnal kialakult köztük egy olyan nagy szerelem, ami mindaddig tartott, míg Bence kutyát, két éve decemberben utol nem érte a Limfóma, ami egyetlen hónap leforgása, 2020 januárjában átrepítette egy másik dimenzióba. Addigra már elköltöztünk Budapestről, a Kiskunsági pusztára, álmaim helyszínére, ahol addig nekik csak a hétvégék szabadsága jutott. Bence távozása nagyon megtörte a pici kutyát. Kiment a kertbe, és kereste barátját. Mindennap.. Balu, a kölyökként utcára kitett labrador keverék már itt volt velünk, együtt álltak a kerti úton, és nézték, hátha feltűnik az öreg vizsla. Áprilisban érkezett meg a családba kis Bence, a 3 hónapos magyar vizslakölyök, és felélénkült mindenki. Boszika is felvidult, boldogan puszilgatta a kisvizslát, visszatért az élet a családba. Mégis, valami megtört a kiskutyában. A labrador és vizsla boldogan találtak egymásra, de ő kiszorult a csapatból. 6 kilós lévén nem tudott lépést tartani a kamaszokkal. Befelé fordult, elvonult egy olyan belső világba, ami egyre jobban távolodott a külső valóságtól. Harcias, temperamentumos, csupa derű kis lénye lelassult, gyors esze tompult, egyre és egyre. Lassan 15 éves lett, és már csak a maga kis belső világában élt, nem hallott, nem látott szinte semmit, járt körbe-körbe, lehajtott fejjel, nem tudta, a lakásban van, vagy kint a kertben, bújt el, ahova csak tudott, beszorult a növények közé, vagy a cserépkályha, vagy az ajtó mögé, a széklábak közé.. már folyamatosan menteni kellett valahonnan. Nyáron beesett a tóba, mert a résnyire nyitott ajtón kiszökött, és nem tudott kijönni a sekély vízből. Túlélte. 1 napra ott fogták a kórházban, majd hazajött, és még nagyobb figyelemmel kellett őt óvni. Ölben vittem ki 2-3 óránként éjjel-nappal. A vizsgálatok azt mutatták, teljesen egészséges fizikailag, de öregkori demencia lépett fel nála, ami visszafordíthatatlan. Hiába vettem ölbe, simogattam, nem reagált. Ugyúgy beszéltem hozzá, mintha hallaná. Már nem volt reakciója. Legalább enni szeretett, de az utolsó időkben már visszajött belőle, amit lenyelt. Hétfőn, amíg fát hordtam be a tárolóba, ismét beesett a tóba. Hangos kiabálására rohantam kiszedni a vízből, és futottunk az orvoshoz. De onnantól kezdve még jobban elborult a tudata... Pénteken szép napsütéses idő volt, ráadtam a ruhácskáját, és kiengedtem a kertbe egy kicsit mozogni, amíg feltettem a húslevest a gáztűzhelyre. Ahogy feltettem, be akartam vinni a házba. Már csak pici tetemét tudtam a tóból kihúzni.. Éleszteni próbáltam, mindhiába. Tudom, hogy nem akart már itt lenni, ez már nem az az élet volt a számára, amit akkora boldogsággal élt meg valaha. Harmadszorra sikerült elmennie... most már öreg Bencével együtt vannak, újra.

Köszönöm a rengeteg kalandot, örömet, kacagást, amit együtt megéltünk! ..és azt is hálásan köszönöm, hogy nem kellett nekem dönteni sorsodról drága kiskutyám...!

Mese a hercegnőről

Novemberre fordult az időkerék. Az emberek elővették a  meleg kabátot, vastag pulóverbe burkolóztak, kesztyűt, sapkát kerestek elő a szekrények mélyéből. Nagyot sóhajtva mélyre pakolták a tarka nyári ruhákat, könnyű ingeket, szoknyákat, lenge nadrágokat. Búcsú ez is, picinyke halál az évkerékben. Nyúlós, ködös reggelek, hűvösek, nyirkosak, és mégis milyen varázslatos, ahogy a nap feldereng a párából, rácsókol a tájra, és elillan a köd, felszáradnak a páracseppek a növényeken. 

Valahol, megbújván a földben egy apró növény nyújtogatta csodaszép, szeldelt leveleit. 

Nyújtózkodott. Lassan, óvatosan emelte ki fejét a hidegben, harsogó mélyzöld levelei egyre jobban kitárulkoztak... Itt vagyok!.. mondta.

A fákról a hajnali fagy gyorsan lehamvasztotta a leveleket, puha, színes szőnyeg lepte el a kertet, jótékony takaró, búvóhely az apró földi lényeknek. A kopasz ágak megmutatták önvalójukat: már nem volt, ami jótékonyan takarta látszólagos hibájukat - itt egy kicsit ferde, ott egy kicsit kopasz, emez azért elmegy így is.. Mostanra már a természet feltárta meztelen önmagát.

November végével minden elcsendesedett. 

Advent beköszöntött. 

Gyertyák gyulladtak a koszorúkon,  s az emberek csendesen figyelték, ahogy  a láng imbolyog a szobában. 

A hercegnő ideje elérkezett. Egyre magasabbra tartott levelei között feltűnt először egy kis parányi zöld dudorka..aztán még egy, aztán megint egy. Siettek, úgy tűnt - dolguk van e világban - suttogták a kert többi növényei. A bágyadt napsugár átsimogatta a piciny életkezdeményeket, melyek örömükben egyre jobban kapaszkodtak felfelé. A szél odasúgta: Vigyázz magadra ebben az időben!.. A kis növény kacagott, és egyre magasabbra emelte bimbócskáit. Dolgom van, várnak! .. és szépen, napról, napra egyre több  virág nyílott ki: kezdetben hófehér, bársony kupolás, hatalmas sárgás zöld porzókkal, aztán idővel magot érlelt, zöldre váltott, majd, lassan előbb rózsaszínre, aztán barnára festette át szirmait. Az első virágokat gyorsan követték a többiek, kapaszkodtak fel a fényre, igyekeztek ők is megmutatni magukat..

A németek úgy hívják: Krisztus rózsája, karácsony rózsája - mire megérkezik az ünnep, ez a csöpp kis hercegnő mindenfelé hirdeti az újjászületés örömét..

 Helleborus niger - fekete hunyor. 

Szeretlek. 

Köszönöm, Földanya!

In Memoriam Marcipán

Marcipán cicánk

2004.04.22.-2019.07.29.

Itt maradsz velünk, a szívünkben örökre, szeretlek kis cicám!

A Bűbáj család berobban életünkbe

Még 2017 kora nyáron történt, hogy sétáinkon Boszi kutyus el-elmaradozott, egy bekerítetlen üres telek bozótjában időzgetett, és többnyire megkésve futott utánunk.

Eleinte nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, de legközelebb már Bence is vele tartott.
Valamit néztek, közösen, nagy érdeklődéssel..

 Aztán,  a következő napon 3 apró szőrme gombóc nyargalt át a szemben lévő bekerekített telekre, ahol a tulajdonos épp nem volt otthon.
Hősiesen elbújtak az egyik tuja alatt, és a legbátrabb, mint később kiderült, a csapat szóvivője, egy fekete pöttöm cica hatalmas méltatlankodással előjött..
Bejelentette, érezhető felháborodással, hogy éhes, és ezen az elviselhetetlen állapoton azonnal változtatni szükséges!
Naná, hogy nekem, szerinte!

A két otthoni cica miatt kaja mindig akad a szekrényben, hazamentem, és alutasakokkal tértem vissza.
Az étel egy szemvillanás alatt tűnt el..(noha kételkedek benne, hogy valaha is láttak ilyesmit szegény kis lelkecskék)

Aztán délután újabb zacskó tűnt el az éhes pici pocikban, és ez így ment, 1-2 napig, amíg a kert tulajdonosa meg nem érkezett, és felháborodva kérte rajtam számon, hogyan merészeltem etetni a macskákat az ő területén, az ÖVÉN,
aki ki nem állhatja a cicákat..!

Addigra a kis gézengúzok zseniális pszichológiai érzékkel már odébbálltak egy lakatlan ház terasza alá.

Az etetés ott folytatódott, egészen addig, amíg egy közelben lakó, macskagyűlölő szomszéd, akiről az hírlik, alkalom adtán lövöldözik a macskákra, fel nem figyelt rájuk, és így közvetlen életveszélybe kerültek.

Menteni kellett őket, sürgősen..

 Bűbáj Bikfic

 Bűbáj Pici

Bűbáj Frigyes

Nem volt egyszerű: féltek, de nagyon, különösen a legkisebb, akiről később kiderült az egyetlen leányzó a kandúrfik között, és semmiképpen sem akarták, hogy holmi kétlábú óriások összefogdossák őket.
Alig fél napos küzdelem és csábító falatok segítségével végül cicahordozóban áthoztuk  a kis csapatot hozzánk.

Először a szembeni kertben bújtak el: igazi cicaparadicsom az ott, tele összehordott "kincsekkel", raklapok, deszkák, csövek egymás hegyén-hátán, volt hova elbújni.

De egy cica okos ám, hát még a 3 testvér..!
Rájöttek, szinte egy pillanat alatt, hogyha rájuk támad az éhség, csak át kell menni a túloldalra, egy kicsit cukiskodni az ott lakóknak, és lámcsak már ott  is a svédasztalos büfé..!

Ezzel a mély tudással és jól bevált módszerrel, amit a cicák már születésükkor útravalónak kapnak, napról napra bátrabbak lettek, majd egyre követelőzőbbek, és végül úgy látták: megfelel nekik Tündérkert állandó lakóhelynek is, hisz' fekvőhelyet, búvóhelyet egy tucatnyit is talának, kaját is szervíroz a személyzet, és mehet a bunyó akár egész nap, ha elpillednek a nagy hancúrozásban, jut mindegyiküknek egy-egy békés, csendes kis zúg, ahol álomra, vagy egymásra hajthatják fejüket, és kedvükre nőhetnek a következő kalandig...

A két kutya barátságos, tőlük egy cseppet sem tartottak.

Így szaporodott meg a család Bűbájékkal, akik otthonra leltek nálunk..

Balu

Bence, a drága örök kamasz még velünk volt, amikor május végén életünkbe váratlanul betoppant egy új kis családtag:
az alig 6 hetesnek becsült, farok nélküli, labradorra erősen hajazó, kis fekete maci-gombóc Balu

A kutya duó trióvá változott, a kis jövevény viharsebesen beilleszkedett új környezetébe, sőt, úgy tett, mint aki mindig is itt élt, még egy csepp, akár átmeneti nehézséget sem okozott számára az új élet, új környezet, új család.

Bence volt a Minden számára, csüngött rajta, puszilgatta, ölelgette

Kint a mezőn hatalmas öröm száguldással vették birtokba a tájat ők hárman: Bence, Boszi és Balu

Bence kedvenc pihenőhelye a tópart volt

Odafeküdt hűsölni egy kicsit, amíg Balu kapítány éppen aludt, és békén hagyta őt pihenni

A pöttöm kutya egyre gyarapodott, az orvos jóslata szerint szinte minden héten hízni fog egy kilót, és ő igyekezett pontosan betartani az orvosi előírást.

Az idő lassan hűvösebbre fordult, és a kert helyett a fűtött lakás lett a pihenők színtere

Aztán eljött ez a pillanat is: hiába, hogy saját, kényelmes kosara van, a fotel, amit addig időnként egy-egy cica azért elbitorolt, egyszeriben megtetszett Balunak, és ahogyan mindent és mindenkit, szokott természetességével  azonmód birtokba is vette 

hamarosan csatlakozott hozzá Bikfic is, a feketék nagy egyetértésben vannak kezdettől fogva

Elérkezett a december, őszpofi Bence fáradtnak tűnt, kedvetlen lett, enni sem igen akarózott, ezért kivizsgálást kértünk a közeli állatkórházban.

Lesújtó volt a hír: B-sejtes limfóma, azaz nyirokmirigyrák, a legagresszívebb, leggyorsabb lefolyású,  1-2 hónapja van már mindössze..

Még a karácsonyt jókedvűen velünk töltötte, evett is, bár már jóval kevesebbet, mint addig,

 ő, aki mindig is megszállott kis haspók volt, 

és ahogy elérkezett az új év, kedve elhomályosodott, amúgy is vékonyka teste egyre fogyott, 

már sétálni sem akart.

Hová tűntek a nagy száguldások, bohóckodások?

Már búcsú volt a szemében. 

Balu mindennap mellé feküdt, odabújt hozzá

de ő már ezt sem akarta, eljött az idő a távozásra..

2020. január 10.-kén elaludt

Bence

2006.05.18.-2020.01.10.

Balu kutyus magára maradt Boszival és a cicákkal